FANDOM


Eddigi korszakkalandok alatt történt: (2027. augusztus - napjaink)

Immáron három, három és fél hónapja annak, hogy a Hydra hatalomátvételi törekvései megtörténtek. Mindebben végül vereséget szenvedtek, de ettől függetlenül nem szűntek meg létezni, csak roppantul meggyengültek. A teljes vereséghez túlságosan stabil lábakon állt a szervezet és jutottak be mindenhova. Az építkezések, helyreállítások megtörténtek. (augusztus eleje – november közepe között) A jófiúk nyertek, noha ők is gyengültek a hatalmas harc végén. Valamivel/jócskán gyengébb lett a SHIELD, révén a dolgozóik harmadát vesztette el, mert ennyi Hydra tag volt közöttük. Kevesebb a drone a város körül, mert nagyon sok megsemmisült és még nem volt lehetőség pótolni őket, illetve más egyéb fontosabb városok épületeihez is át lettek csoportosítva. Ezen felül még sok más város fontos pontja környékére is át lettek csoportosítva drone-k a New Yorkiakból. A céget úgymond tovább „gyengíti”, elvonja az emberi erőket az aktuális dolgokról, hogy még zajlanak tisztogatások a Hydra ellen, mind a SHIELD-en belül, mind szerte a világon, de alapvetően béke van mindenhol, Németországot kivéve, amit még mindig tart a Hydra a természetesen. Nem beszélve arról, hogy hova máshova férkőztek be és nem derült ki.

Ad blocker interference detected!


Wikia is a free-to-use site that makes money from advertising. We have a modified experience for viewers using ad blockers

Wikia is not accessible if you’ve made further modifications. Remove the custom ad blocker rule(s) and the page will load as expected.